Hatodik fejezet

Négy nappal korábban...

Krisztián így érezte a legjobban magát, a Pejkó hátán, szabadon vágtatva a réten, átadva magát a szélnek, mely ott suhogott a füle mellett. A Csobánki-tanyától lovagolt visszafelé a mezőőr a faluba, hogy lecsutakolja a lovát, s terepszínű munkaruháját lecserélve, időben odaérkezzen a próbára

Mert oda fontos volt, hiszen a Hérics néptánccsoport fellépése lesz a falunap egyik fő attrakciója és a néptánccsoport vezetője el is várta a pontosságot mindenkitől.

Bevezette az istállóba a lovát, lenyergelte, lecsutakolta, s Pejkó már békésen abrakolt, amikor önmagát is ellátta, s a fellépő ruhájával a kezében kilépett szolgálati házából és elindult a faluházba, a próba helyszínére. Csak egy saroknyira volt, amikor utolérte Rozi nénit, aki szemmel láthatóan nagy bajba volt. A jól megpakolt szatyra füle leszakadt és a járdán szétgurult a sárga alma, és kis híján kiszakadt a papírzacskós cukor és liszt. – Csókolom, ne fáradjon, segítek! – mondta Krisztián. Összeszedte a szétgurult dolgokat, majd magához szorította a teli szatyrot és hazáig kísérte a karjába kapaszkodó idős hölgyet.

Húsz perccel később ért a faluházba, a próba már javában tartott, a zene hangosan szólt és a lábak dobogása kihallatszott a folyosóra. Krisztián villámgyorsan fejtette le magáról a ruháját, s vedlett át néptáncosnak. Épp a csizma felhúzásával küszködött, amikor meghallotta nagymamája és annak idős barátnője, Erzsike meglepően feldúlt hangját.

– Ugyan már Gizi! Gyere vissza! Ne csináld ezt! – könyörgött Erzsike és próbált lépést tartani vele. Krisztián nagymamája megállt és eltökélt, kipirult arccal a szemébe nézett.

– Én ezt befejeztem! A néptánc környékére sem jövök többet! Hogy merészeli ez a Mariska! – dohogott.

Krisztián keze megállt. Félig felhúzott csizmával fülelt. El nem tudta képzelni, hogy mi történt.

– Erzsike, nem vagyunk már húszévesek, erre ez a Maris az utolsó pillanatban variálja át a táncunkat, három nappal a falunap előtt!

– Gizikém, képzeld csak, idecsődítette ám a tévét a városból, meg az újságírókat is! – számolt be Erzsike. – Editkénél le is foglalt egy időpontot, hogy ünnepi frizurát csináltasson és még sminkelést is kért ám. Azzal dicsekedett, hogy ő bizony szerepelni fog a tévében, meg belekerül ám az újságokba.

– Akkor azért hajt minket úgy, mint bugris kocsis a lovát. Két hete egyfolytában szedem a fájdalomcsillapítókat!

– Ne, is mond. Jánoskám is alig tud lépést tartani. Hetven fölött nem való már nekünk ez a showbiznisz, csak táncolgatni szeretnénk.

– Nekem mondod? Az előbb annyira beleszédültem ebbe az új tempóba, hogy majdnem lezuhantam a színpadról és összetörtem magam. Az a nő meg – nézet felháborodva Erzsike szemébe –, te is hallottad Erzsi! Az a nő meg azt mondta, hogy ne kétballábaskodjam már!

Krisztián eleget hallott. Nagymamáját imádta és most teljesen felhúzta ezen magát.

– Megölöm azt a nőt! – törtetett ki a folyosóra és indult el a próbaterem felé.

Nagyanyja még épp időben kapta el a karját, s csitítva rángatták ki barátnőjével a fiatalembert a művelődési házból, minél távolabb a néptánccsoportot vezető Mariskától.