top of page

Első fejezet

  • Szerző képe: Korom András
    Korom András
  • 2022. júl. 5.
  • 1 perc olvasás

Frissítve: 2022. júl. 13.

Bogrács, lufi, gyilkosság

Alig szállt ki a kocsijából, máris megcsapták a bográcsok felől áramló finom, füsttel keveredő illatok. Épp Mariskát, az idei falunap főszervezőjét kereste a szemével, amikor a lufis sátornál ismerőst fedezett fel. Annát, a konkurens lap riporterét, aki épp a sorban álló gyerekekkel beszélgetett.

– Na, ennyit a szórakozásnak! Sietnem kell. – morogta Bertalan, mert tudta, hogy Anna már csak néhány percig lesz a rendezvényen, s elrohan, hogy elsőnek írja meg a cikket.

Az asztalok között megjelentek az első néptáncruhába öltözött táncosok. Még nem a fellépésre készültek, hanem elkeveredve csevegtek, nevetgéltek az asztaloknál üldögélő vagy a színpad környékén álldogáló barátokkal, szomszédokkal.

Bertalan nekiállt beszélni a vásárosokkal, a nagymamákkal, a gyerekekkel, a pörkölt versenyen résztvevő családapákkal és anyákkal, akik közül már sokat ismert, hiszen gyermekkora nyarait a közeli tanyán élő keresztapjánál töltötte mezítláb futkorászva a fűben.

A színpad felől jövő fülrepesztő mikrofonpróba jelezte, hogy hamarosan ünnepélyesen is megnyitják a falunapot.

Egyre többen érkeztek és Bertalan is elindult a faluház mellett felállított emelvény felé, amikor meghallották az épületből felhangzó éles női sikolyt. Egy szempillantás alatt berohant az épületbe.

A nagyteremben, a színpad előtt állt, krétafehér arccal Anna, aki meg sem tudott szólalni, hiába rázta meg a vállát, csak a színpadot takaró függönyre mutatott. Bertalanban is megakadt egy pillanatra a lehelet, amikor meglátta a sikoly okát: a két, csatos cipőbe bújtatott lábat, mely tulajdonosa boka feletti részét a függöny takarta el.

Amint Bertalan fellebbentette a függönyt, hátrahőkölt: Mariska feküdt ott, a falunap főszervezője.

Bertalan kitapintotta a nyakán az ütőeret, de csak azt állapította meg, ami először is látszott. A nő halott volt.





Comments


©2022 RózsaVirág / Korom András / DesignbyKorana

bottom of page